Ebben a kapunyitásban Orbán tabudöntő beszéde kulcsszerepet játszott, mindenki róla beszélt

„Ezen a napon dőlt meg a kommunizmus” – emlékezett vissza a kormányfő a Hősök terén elmondott beszédére.

Áthidalhatatlan szakadék tátong a két politikus hitvallása között.
Szűcs Gábor, az Alapjogokért Központ elemzője és a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja friss Facebook-bejegyzésében Orbán Viktort és Magyar Pétert hasonlította össze annak fényében, hogy milyen hitvallás vezérli politikai tevékenységüket.
Felidézte:
Nagy Imre újratemetésén Orbán Viktor elmondta azt a beszédet, amellyel végképp lezárult egy sötét korszak, 45 év diktatúráját magunk mögött hagytuk, és Magyarország a demokrácia útjára lépett.
Ezt is ajánljuk a témában
„Ezen a napon dőlt meg a kommunizmus” – emlékezett vissza a kormányfő a Hősök terén elmondott beszédére.
Ezzel párhuzamba állítva a miniszterelnök legújabb kihívója,
Magyar Péter bement a Partizán stúdiójába, elárulta a családját, a barátait és a politikai közösségét. Elmondta, hogy nem akar politikus lenni, majd politikus lett.
A két politikust aszerint is összehasonlította Szűcs Gábor, hogy jelenleg miért és mi ellen küzdenek nap mint nap.
„Orbán Viktor egy illegitim kormánnyal és egy birodalommal, a Szovjetunióval szállt szembe akkor, és azóta is harcol a globalista Góliáttal. Ha a magyar érdekkel nem összeegyeztethető a brüsszeli akarat, 26-1 felállásban is kiáll a nemzeti álláspont mellett.”
Hitvallása: A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt!
Ezzel szemben „Magyar Péter nem egy birodalommal szemben, hanem a birodalmi törekvésekkel bíró Brüsszel támogatásával lépett fel a legitim kormány ellen. A politikai karrierjének meghatározó momentumai a lehallgatási botrányok, a telefon Dunába dobása, a »legnagyobb kamuállás« betöltése és ezáltal a mentelmi jog kimaxolása, valamint a brüsszeli és ukrán kormányzati érdek kiszolgálása, ha kell, az ukrán titkosszolgálattal is összejátszva”.
Hitvallása: Ami rossz Magyarországnak, az jó a Tiszának!
Ezt is ajánljuk a témában
Kollár Kinga botrányos beszéde sem segített a helyzeten.
Szűcs Gábor úgy összegzett, hogy jelenleg hazánkban és a világon „a szuverenista és a globalista oldal áll szemben egymással. Ez a két oldal harcol a Nyugat lelkéért”.
Hazánkban az előbbi tábor képviselője Orbán Viktor, utóbbié Magyar Péter. „Tessék választani!”
– zárta bejegyzését az elemző.
Nyitókép: Youtube/Képernyőkép